2014. augusztus 12., kedd

Utolsó utáni szavak

Drága She's Next Door olvasók!
Nem tudom pontosan, hogy mit szeretnék kihozni ebből a nem tervezett bejegyzésből. A napokban elértük a 100 000 oldalmegjelenítést (valaki csípjen meg!), nem sokkal előtte pedig a 100 feliratkozót. Ezek olyan gigantikus számok, melyekről soha nem is álmodtam volna, azonban sokkal többet ér az üres statisztikánál az a szeretet, amit megdöbbentő módon a mai napig kapok tőletek. Néha-néha érkeznek üzenetek a közösségi portálon, melyek arról tájékoztatnak, hogy valaki két nap alatt végzett a történettel. Elképesztő, meg kell hagyni! Csodálatos azt hallani, hogy az Alex és Emma életéből kiragadott egy hónap - mely kétségkívül a legmeghatározóbb volt - ennyire elnyerte a tetszéseteket, és boldog vagyok attól, hogy valamit ezzel adtam Nektek.
Furcsa belegondolni, hogy már majdnem eltelt egy év azóta, hogy elkezdtem vezetni a második blogomat. Sokszor eszembe jutnak azok az írással töltött percek, melyek 2013 nyarán olyan izgalmasak voltak. Nem lehettem biztos benne, hogy milyen lesz az oldal fogadtatása, végül azonban felemelő volt, hogy az fejezetek érkeztével párhuzamosan újabb és újabb olvasók érkeztek. Megragadnám az alkalmat, hogy sokadjára köszönetet mondjak Nektek, amiért végig biztattatok megjegyzéseitekkel, pipáitokkal, kedves szavaitokkal. Egy élmény volt ezt a blogot vezetni, garantálom, hogy sosem fogom elfelejteni.
Térjünk hát a lényegre. Arra az elhatározásra jutottam, hogy szívesen megírnék egy újabb epilógust, mely ezúttal a tíz évvel későbbi osztálytalálkozó részleteit tartalmazná, viszont csak akkor, ha erre van igény. Ez talán illúzióromboló lesz, vagy esetleg irreális, viszont igyekszem valóságosra írni. Továbbá arra gondoltam, hogy új külsőbe is öltöztetném az oldalt - esetleg nem én, hanem egy gyakorlott szerkesztő -, így vonzóbbá téve azoknak, akik ezután találnak rá és szeretnék megismerni Alex és Emma történetét. Új fejléc, szövegdobozok, sorkizárt fejezetek.
A véleményeteket szeretném kikérni a fentebb említettetekről. Kérlek titeket, hogy ha van egy kis időtök, akkor válaszoljátok meg az alábbi kérdéseket:

Legyen új epilógus, mely az osztálytalálkozót ecseteli?
Kinek a szemszögéből íródjon?
Legyen egyes szám harmadik személyű?
Legyen új kinézete az oldalnak?

Csak rajtatok múlik a blog további jövője. Előre is hálás köszönetemet küldöm mindazoknak, akik veszik a fáradságot és kinyilvánítják véleményüket.
Megtaláltok az ajánlókkal, cikkekkel foglalkozó blogomon, a Ticket to Joyland-en.
További kellemes nyarat kívánok,
Bia